Negyedik fejezet

Lyna mindent megtett, hogy Roberttal kibekuljenek, annak ellenere, hogy tudta, nem o hibazott.
Neha neha eszebe jutott a harom ferdi akit meg a haznal latott az erdoben, de nem tulajdonitott neki nagy jelentoseget.

Az iskola egyre nehezebben ment neki, igy az osztalyfonoke utasitasara kolun orakat kelett vennie matematikabol. Lyna eloszor ezellen erosen tiltakozott, majd beleunt az egeszbe es hagyta hogy sodorja az ar. Ugy velekedett a dolgokrol, hogy biztosan minden okkal tortenik, es ra akart jonni, hogy Danath mi celbol kerult az eletebe, hogy miert erez mindig olyan furcsa dolgot amikor meglatja. Valahol belul, melyen erzi, hogy Danathnak igen fontos szerep fog majd jutni az eleteben, de hogy mikor, hol es mi arrol fogalma sem volt.

Hetrol hetre kovették egymast a matek kulonorak minden egyes szerdan. Danath es Lyna elkezdték elvezni egymas tarsasagat, az orak hetrol hezre egyre jobb hangulatban teltek.
Egy lathatatlan kotelek elkezdett kialakulni kettejuk kozt, amit ok is megereztek. Lyna hetrol hetre egyre kiegyensulyozottabb es magabiztosabb volt, mintha hirtelen elszalltak volna a bajai es mar nem az a lazado, elarvult kamaszlany lenne, aki a legaprobb dolgokon is orjongeni tud. Lyna egyre jobban várta a szerdákat, de valami belül mégis nyomasztotta, hisz tudta, hogy hiába vonzódik tanárához, köztük úgy sem lehet semmi. Ez szép lassan elkezdte felemészteni.

Aztán az események szépen lassan felpörögtek, Robert kapott egy ügyet, de nagyon kevés embere volt így muszály volt Lynát is beleépíteni csapatába. Ám munkatársai közül sokan ellenezték ezt, őrültnek tartották és felelőtlennek amiért egy 17 éves lányra bízná a piszkos munkát. De nem volt választása. Lyna képzett volt és ügyes, ő felelt meg a legjobban. Egy fegyvercsempész bandát kell majd megfigyelni, ehhez kell a lány segítsége.
A következő nap be is hívta a többieket megbeszélésre.
-Figyeljetek, tudjátok jól, hogy Lyna az egyetlen aki erre alkalmas.
-Lyna egy gyerek, nem teheted ki őt ennek! Legyen már eszed! -mondta idegesen az egyik férfi- És ha megfutamodik?! Ha leblokkol?! Akkor mit csinálsz?! Végig nézed ahogy bántják?! Esetleg megölik?!
Lyina a háttérben figyelt csöndesen, majd ezek mondatok hallatára, mivel úgy érezte, hogy nem értékelik őt eléggé, makacsul megszólalt:
-Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni! És meg is fogom!
-Na látjátok!- mondta elégedett fejjel Rob- Erről beszéltem, még önbizalma is van. -majd Lynához fordult- Figyelj Lyna a szabályokkal tisztában vagy, nem lebukni, háttérben maradni megfigyelni.... ha bajod van csak csipogj ezen.. tudod, ahogy beszéltük
-Persze, tudom. -mondta a lány- Mikor kezdjek? És hol?
-Akár ma éjjel, legjobb lesz ha a kisházban alszol, arra szoktak járni.
-A kisháznál?! -lepődött meg Lyna és eszébe jutott a három férfi akinél fegyvereket látott, de Robnak inkább jobbnak látta nem említeni, hogy látta már őket.
-Hát jólvan. -folytatta- Akkor ma éjjel ott alszok. Mit a lényeg?
-A lényeg hogy rájöjjünk kitől és hova viszik a fegyvereket. És persze mi célból.... De jól vigyázz mert nem láthatnak meg, nem bukhatsz le, akkor oda minden.
-Jól van Rob tudom. Akkor én megyek is.-és azzal elindult a kijárat felé, mire Rob utánaszólt:
-Lyna! Ez legyen nálad. -adta oda neki a kezében levő pisztolyt- Vigyázz...
-Tudom, Rob nyugi! -mosolygott rá Lyna, majd elment. Robnak abban a pillanatban összeszorult a gyomra, ahogy a lány akit kishugaként szeret, és lányaként nevel, egy pisztollyal a kezében kilépett az ajtón. Tudta, hogy ennek a dolognak csak így vethet véget, tudta, hogy az egész szervezetnek szüksége van Lynára, de tudta azt is hogy ezzel Lyna mekkora bajba kerülhet...

Éjfél van. Eddig még semmi nem történt, Lyna fel alá járkált a házban, de az embereknek nyoma sem volt, gyertyával világított, hogy ne legyen olyan nagy fény. Kiült a teraszra, bámulta a csillagokat és a holnapi matekórán járt az esze... Ábrándozott, majd bement aludni. Félt ettől az egésztől amit elvállalt, nem tudta hogyan kezdjen neki, Danath is nyugtalanította, nagyon szét volt szóródva... de már végig kell csinálnia.