Harmadik fejezet

Telt mult az ido. Nap nap utan jarta Lyna az iskolat, atkuzdotte magat a tanorakon, a dolgozatokon feleleseken.
Kozeledett az ev vege, Lyna eppen hogy csak at ment matekbol, toribol, a tobbi tantargyat harmas negyesre teljesitette, rajzbol es enekbol otost kapott.


A nyari szunet is hamar eltelt. Lyna foleg Robbal volt. Parszor talalkoztak Kittyvel is, sokat abrandozott Danathrol.
Az elso tanitasi nap nagyon rosszul indult Lyan szamara. Roberttal durvan ossze vesztek, a ferfi fel is pofozta ot, Lyna sirva ment el otthonrol. Egesz nap teljesen ki volt, Kitty se tudott hozza szolni, pedig latta rajta, hogy segitsegre van szuksege. De Lyna teljesen magaba volt fordulva. Nem is csoda hisz Rob olyanokat vagott a fejehez, hogy o egy kis aemmirekello szajha es nem kell senkinek azert dobta el magatol ot az edesanyja... persze Rob ezt abban a pillanatban meg is banta ahogy kimondta. De akkor mar keso volt. Lyna elviharzott otthonrol.
Aztan jott az ujabb csapas. Matek ora. Igen, a sors fintora, hogy Lynaek osztalya pont Danath Gerthert kaptak meg tanarnak. Lyna szamara ettol roszabb mar nem is johetett. A tanár megkért mindenkit, hogy mutatkozzon be, mondjon magáról pár szót, hogy honnan jött, mik a tervei, hanyas volt eddig matekból, hobbik ilyesmik....Lyna szerencséjére a másik oldalról kezdték ezt így ő és Kitty voltak az utolsók. Ez alatt az idő alatt Lyna csak bámult kifele az ablakon és a gondolatai pont úgy kavarogtak a fejében, mint azok a viharfelhők amelyek felé tekintete meredt. Azon gondolkozott, hogy vajon mit rontot el, és hol, amiért ilyen sorsra jutott....épp a legmélyebben ostorozta önmagát amikor Danath kizökkentete őt gondolatmenetéből:
-Téged hogy hívnak?
-Bocsánat csak...-hebegte Lyna-...ömm a nevem Lyna, Lyna Lorenza Lovorogue.
-Nos Lyna, szeretném ha a jövőben jobban odafigyelnél az óráimon, mert amióta bejöttem te csak az ablakon bámulsz kifele. -mondta kicsit szigorú hangvétellel a tanár úr. Lyna csak bólintott egyet, majd szúró pillantást vetett a ferfira, aki tovább folytatta mondanivalóját:
-Lyna szeretném, ha mondanál néhány szót magadról, ahogy a többiek is tették.
-17 éves vagyok, itt lakom a városban...nem tudok mit mondani....
-Szüleidet hogy hívják? Hol születtél?
Lyna hosszasan némán bámult maga elé, mire a tanár újra megszólította őt:
-Lyna válaszolnál légyszíves?
A lány csak csendben rázta a fejét.
-Azt ne mondd már, hogy nem tudod hol születtél. A szüleid nevét csak tudod. -mondta nevetve Danath mire az osztálytársak is felkacagtak.
-Nem. Képzelje nem tudom. - mondta felháborodva Lyna - mivel 11 éves koromig egy árvaházban voltam...és nem tudom hol születtem és kik a szüleim...senki nem tudja én honnan tudjam?! 2évesen eldobtak maguktól... még csak nem is emlékszem rájuk...-Lyna hangja elcsuklott, szemébe könny szökött, a reggeli veszekedése Robbal is eszébe jutott. Felállt, megfogta a táskáját és elrohant a teremből, ki az iskola épületén túlra.
Danath óra után szólt az esetről az osztályfőnöknek, aki rögtön értesítette Robot, aki aztán akárhogy próbálta elérni a lányt, sehogy nem tudta. Se smsre se telefonhívásra nem reagált, ki is volt kapcsolva így bemérni se tudta a készüléket, hogy hol lehet.
Eltelt két óra de még mindig nem került elő, majd besötétedett, amikor még mindig keresték őt. Robert felkereste a tanárt, aki nyugodtan otthon ült. Becsengetett és már az ajtóban a férfinak esett.
-Fogd fel magad és segíts megtalálni, miattad szökött el!
Robertnak sejtése sem volt arról, hogy ő az a tanár akibe Lyna beleszeretett, arról meg pláne nem, hogy a tanárnak is tetszett a lány.

Lyna egész éjszakás keresés után sem került elő, nem volt sem a faházban, sem a tóparton, se a belvárosban....majd másnap, mintha mi sem történt volna ment iskolába.
Danath az osztályfőnökkel karöltve rögtön lerohanta a lányt, Danath nem bírt magával, azonnal leteremtette:
-Mit képzelsz magadról Lyna? Ilyen semmiség miatt a frászt hozod arra az emberre aki befogadott és saját lányaként szeret és nevel és gondoskodik rólad?!
-Miről beszél?! Semmit nem tud rólam, hagyjon engem békén! -és ezzel fogta magát és elrohant a lányvécébe, ahová osztályfőnöke követte:
-Lyna, én teljes mértékben megértem a helyzeted, -kezdte kedves hangos a nő- de ilyen akkor sem csinálhatsz....és nem beszélhetsz így egy tanárral. Robert, a nevelőapád nagyon sokat fizet ezért, hogy te ide járhass....becsüld meg ezt és gondolkozz el, neki is nehéz, neked is. Fiatal, hogy megértse a kamasz lányokat...-és ezzel kiment az ajtón magárahagyva Lynát.
A lány elgondolkozott, majd összeszedte magát és mivel rá jött, hogy már öt perce becsöngettek elkezdte kikutatni az órarendjét, hogy melyik teremben vannak. Természetesen mi más is lett volna az órája, ha nem matek?! Nyelt egy nagyot arcáról letörölte a könnyei által lefolyt szemfestékét és elindult a 128-as terem felé.
Bekopogott, elnézést kért a késésért, amit Danath csak egy néma pillanátással viszonzott.
-Hol voltál? -súgta oda neki aggódva Kitty.
-Hosszú...majd elmesélem. Mit kell csinálni?
-A 23oldali feladatokat. Ismételünk.
-Az király, köszi.